Sukoró után Páty és Sávoly, de még sorolhatnám! És mi van a jelenség mögött?
A HVG Központi-Régióról közeljövőben megjelenő mellékletében, „A fejlődést nem lehet megállítani” címmel egy interjút közöl velem, amelynek témáját a közelmúlt botrányos ingatlanfejlesztési történetei ihlették. Most megosztom kedves olvasóimmal a cikk, hosszú változatát, amely azt vizsgálja, hogy miként jellemzik ezek, mint tünetek, a magyar település- és térségfejlesztés működésbéli mélypontját, és mi a lehetséges kiút, amiben mindenki érintett.
Településtervezőként van módom belelátni azokba a folyamatokba, amelyek a legtöbb nagyobb város- és ingatlanfejlesztési ügyet botrányba sodorhatja. Előre leszögezem, hogy ezekből, a történetekből, nem az egyes szereplők személyes döntéseinek a helyessége vagy helytelensége érdekel, és nem is a korrupciógyanús ügyletek léte vagy nem léte, hanem az, hogy hogyan válnak ezek az ügyek általában a település- és térségfejlesztési politika alulműködésének tüneteivé, és mi a kiút.
Előre kijelentem, hogy a Grupo Milton Zrt., Páty és Sávoly Önkormányzata is tervezőként ügyfeleink, és velük korrekt üzleti kapcsolatban állunk, de hangsúlyozom, hogy nem ez a tény befolyásol ennek a cikknek a megírásában, hanem az, hogy megvizsgáljuk, miként szólnak ezek a magyar településfejlesztés gyakorlatáról.
Általános hozzáállás, hogy ilyen esetekben, a tünet-együttes mélyebb okainak vizsgálata helyett megelégszünk a szereplők hibáztatásával (lásd a szifilisz és a hintőpor estét), pedig minden jelenség mögött összetett működési zavarok vannak. Azt állítom, hogy nem egy vagy két emberen kell elverni a port a változásért, hanem ezt az összes körülményt, rendszerében kell felülvizsgálni.
Minden térségnek van egy fejlesztési potenciálja, amely előbb-utóbb teret nyer magának, csak nem mindegy, hogyan: itt-ott foltokban, vagy koncepcióra építve engedik be a fejlesztőket. Így indul a HVG-ben megjelenő cikk.
Általában a helyi lakosság ellenállásába ütköznek ma azok a nagyobb városfejlesztési akciók, pl. pátyi golfprojekt, amelyek természetes velejárója a globális városi terek átalakulásának, fejlődésének. A 90-es évek elején, a privatizáció és a gazdaság átalakulása felgyorsította az addig lassú urbanizációs és szuburbanizációs folyamatokat, amely felkészületlenül érte az új önkormányzatokat.
A településfejlesztés és rendezés ügye az állami direkt irányításból, és a nagy központosított tervezőintézetekből a szétaprózódott és felkészületlen önkormányzati irányítás alá került, amelyeknek egyszerre kellett volna a demokratikus döntéshozatali rendszert kialakítania, hatékony és versenyképes település- és térségfejlesztési víziót megalkotni és működőképes településmenedzsmentet felállítani. Ez valódi minták és állami segítség nélkül esélytelen volt, de ami a szomorú, hogy a mai napig sem sikerült ezt kialakítani. Az átalakulás tehát, spontán módon zajlott le és zajlik még ma is.
Minden városi térnek, térségnek, sőt egy országnak is van egy fejlesztési potenciálja, amely adottságaiból fakad, és amelyet tudatosan, egy közös vízió mentén lehetne és kellene fejleszteni. A magánfejlesztők ezt a potenciált akarják kihasználni, az ő dolguk, hogy a piaci igényeket mérlegeljék, kielégítsék, és a kockázathoz mért profitot a végén elkönyveljék. (lásd az idevágó korábbi blogcikket is: „Ki fejleszti a települést, az önkormányzatok, a fejlesztők vagy a szakma?”, amelyben megtudhatjuk, mi és mekkora a fejlesztők kockázata ma Magyarországon.)
Tehát ők olyan ingatlanpiaci „termék” létrehozásában motiváltak, ami eladható, amire igény van, és amire igény generálható, pl. kaszinó, lakópark, ipari park, MotoGP pálya, stb. Általuk az urbanizációs folyamatok kérlelhetetlenül teret nyernek maguknak, csak nem mindegy, hogy hogyan, tudatosan, egy közös vízió mentén, a nagy struktúrák átalakítását is befolyásolva, vagy koncepciótlanul, kisebb foltokban.
A közszféra által irányított, kezdeményező típusú, térségi és településfejlesztési stratégia, valamint ezek aktív menedzsmentjének hiányában a fejlesztések kezdeményezői szinte kizárólag a magánfejlesztők lettek, akik természetesen egy adott tér fejlesztési potenciálját kívánják kihasználni. Megjelenésüket legtöbbször ellenszenv kíséri, amely persze magyarázható az üzleti előnyök nem mindig etikus megszerzésével is, de valójában a fő probléma, hogy az ott élőket felkészületlenül, és váratlanul éri, életmódjukat, ingatlanuk értékét befolyásolja, pl. pátyi golf-projekt. Ezeket, a magas labdákat persze, a politikai közélet minden szereplője fel is használ, és le is üt. Így vagy úgy, tehát az egyre szaporodó botrányok, már az országos jelentőségű projekteket (lásd: Sávoly Balatonring és kapcsolódó beruházásai) is eléri, és sajnos be is dönti.
A sávolyi MotoGP rendezési tervének majdnem egyéves készítése során, folyamatosan érzékeltem azt a rossz megítélést a külföldi partnerek részéről, amely az állandó döntési bizonytalanságból, a váratlanul felbukkanó rosszakarók tömegéből, az áthatolhatatlan jogszabályok és hivatali struktúrák ellenállásából adódó óriási kockázatból ered.
A nyugat-európai országokban, egy nemzetközi és egy országos jelentőségű projekt esetén, amikor annak közös létrehozásáról az érintett felek (állam, régió, település, fejlesztő) megegyeznek, már lényegesen csökken a megvalósulás, és így a befektetett tőke kockázata is, az egyes szereplők között konszenzus van. Természetesen ezek jól előkészített projektek, a térség és a település fejlesztési politikája kidolgozott, jól kommunikált, minden szempontból megalapozott. Nálunk ezek hiányában a kockázat, a használatbavételi engedély kiadásáig folyamatosan magas szinten van, és még az utolsó pillanatban is elbukhat egy projekt. Ez természetesen futótűzként terjed a nemzetközi pénzügyi világban, porig rombolva Magyarország megítélését és tekintélyét.
Hibáztathatjuk, persze az egyes szereplőket, biztosan található rá elegendő indok, mégis azt állítom, hogy a probléma megoldása az állam, a régió és a települési önkormányzat, tehát a közszféra kezében van, amelynek egy tér valós potenciáljára épülő, komplex problémákat kezelő térségfejlesztési projektek megvalósítását kellene kezdeményezni, menedzselni, és hozzá az eszközrendszert, így a finanszírozást is és a fejlesztői oldalt is megszervezni. Egy, a többség, és a fejlesztők által is vonzó és reális jövőkép mentén létrejövő fejlesztési elképzelés növelné az együttműködési készséget, amely kivetülne az egész települési környezetre, és a fejlesztési projektek sikerére
tiltjuk, korlátozzuk vagy lefekszünk neki
Ma a települések, vagy térségek valós fejlesztési potenciálját és valódi lehetőségeit a helyi politika jellemzően nem kívánja tudomásul venni, ezért nem is kezeli (Ez a fejlődő térségekre, így pl. a Budapesti Agglomerációra, a Balaton és az ország nyugati térségére igaz, a hátrányos térségeknél más a probléma gyökere). Hamis állítások mentén (pl. illeszkedés, tájba illesztés) mentén rutinszerűen alkalmazott eszközrendszerrel, nem tudja ezeket hatékonyan indukálni, irányítani, motiválni, kommunikálni, támogatni, stb. Mivel kimondva, vagy kimondatlanul, de ezen hiányosságai tudatában van, fél a fejlesztések, fejlesztők megjelenésétől, ösztönösen ellenáll nekik, és velük szemben irreális követelései vannak: tilt és szabályoz. A másik véglet, elnézést a kifejezésért: de „lefekszik” neki. Mindegyik a fent elemzett nem jó működés(tetés) eredménye.
Így vagy nem történik semmi hosszú évekig egy településen, és elindul a lassú leépülés, a problémák elmélyülése, vagy váratlanul zúdul rá az adott térre, térségre egy nagyobb, nem biztos, hogy pontosan oda illő projekt. Ezzel viszont azt érik el, hogy az ott élők a fejlesztési szándékot sokszor indokolatlannak és erőszakosnak élik meg.
A harmadik, nevezzük kompromisszumos megoldásnak, hogy óvatosan, csak kisebb ütemekben engedik a fejlesztéseket megvalósulni, amelynek a településfejlesztésre nézve más negatív következményei lehetnek. Minden döntésünk vagy nem döntésünk, jó- és rosszdöntésünk leképeződik a települési térben.
Érd kiváló példája a városi léptékben megvalósuló araszoló, tömbönkénti fejlődésnek, az óriás falu ellentmondásainak, amely már egyre inkább ismert, és általánossá váló urbanisztikai jelenség a növekvő városiasodó térben. Térbeli leképeződése annak a gondolkodásmódnak: „Mi egy kertváros vagyunk, ide ne jöjjön jellemzően más beépítés, csak családiházas, mert az, zavaró lesz, túl sokan, és túl sűrűen leszünk!”. Persze ez is csak egy fejlődési folyamat, amely nem következmény nélküli.
Megjegyzem, persze, hogy ez a lassú, lopakodó fejlődés sem jöhetett volna létre, a tér megfelelő fejlesztési potenciálja nélkül, de a tudatos irányítás hiányában mára már sokkal nagyobb és költségesebb beavatkozásokra lenne szükség, ha a strukturálatlanság következményeit fel szeretnénk számolni, például:
A valós térségfejlesztési potenciálra épülő, egy város- vagy városrész megújulását szolgáló, irányított fejlesztés során, az építészeti arculat jobban befolyásolható, a felszín alatti parkolás nagyobb terület egységes kezelésével megoldhatóak, új és vonzó közterek hozhatóak létre.
A komplex problémákat kezelő strukturális átalakulást csak a közszféra kezdeményezheti, és hatékonyan csak ő is menedzselheti. Ehhez viszont kellenek olyan, nagyobb léptékű városfejlesztési projektek, amelyeknek a profitja akkora, hogy belefér a nagyobb, másképp nem finanszírozható átalakulás, és a szükséges infrák kiépítése. Ez leginkább akkor jöhet csak létre, ha egyszerre több projekt fejlesztése valósul meg (projekt-portfólió), vagy egy nagyobb, aminek fejlesztése során teremtődik akkora profit, hogy lehetővé válik a települési léptékű átalakulás. Lásd, pl. a biatorbágyi Tó-park, a budapesti Corvin-sétány, illetve a pátyi golfpálya, a sávolyi Balatonring és kapcsolt projektjeik.
Természetesen, ezen gondolatmenet mentén, eljutunk oda, hogy ez visszahat a beépítés intenzitására is, hiszen ha komplexen gondolkodunk, akkor a megvalósítandó cél, és az ehhez szükséges eszközök, így az anyagiak is a tervezés részét kell hogy képezze a közös gondolkodásnak, tehát nemcsak a dogmává vált építészeti illeszkedési szempontokat kell preferálni egy átalakuló térben, mert adott esetben az visszafelé is elsülhet el.
Szükséges tehát a pénzügyi tervezés is a városfejlesztés programok megvalósítása során. Ebben is a köz- és magánszféra közötti jobb kooperációra lenne szükség, ami pl. a nyugat-európai városfejlesztési projektek megvalósításakor természetes. Tehát olyan szituációt kellene teremteni, amely mindkét fél számára elfogadható és természetes ebben a vonatkozásban is. Ez persze még szintén egy közös tanulni való ma Magyarországon. Meggyőződésem, hogy a zárt ajtók mögötti megegyezés nagyobb politikai kockázatokat rejt magában, mint egy nyíltan vállalt fejlesztési cél megoldásának nyílt kezelése, hatékony kommunikációval, átláthatóbb döntési mechanizmussal, annak bevitelével a közös gondolkodási térbe. Ezt hívják tőlünk nyugatabbra közösségi tervezésnek.
a jogszabályalkotók felelőssége
A magyar településfejlesztési politika, beleértve a szakmai irányító testületeket, így a minisztériumot is, nem tudott megbirkózni azzal a feladattal, hogy az országot átvezesse a városfejlesztés demokratikus, az önkormányzati oldalról vezényelt, komplex szemléletű, valódi problémákat megoldó tervezési módszerek felé. E helyet abba a hibába esett, hogy komplikált, mindenki által értelmezhetetlen jogszabályi struktúrákkal akarták megvédeni az országot a „fejlesztői önös érdekektől”, és így lassan a fejlesztésektől is. A településfejlesztés és –rendezés, gyakorlatilag a túlszabályozottsága miatt ellehetlenült. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a szakma csak jogszabályértelmezési problémákkal vannak elfoglalva, valós problémamegoldás helyett.
A városfejlesztési szakma válasza, a negatív hatásokra, a fejlesztőellenes építésügyi jogszabályok további szigorítása, amelynek következménye az elbürokratizálódott építészszabályozás, és a jogértelmezési bizonytalanságok miatti jogbizonytalanság, amely tovább növeli a fejlesztések körüli káoszt, és azok anyagi kockázatát. Ez pedig oda vezet, hogy a korrekt partneri viszonyt és a kiszámítható ingatlanpiaci befektetéseket kereső fejlesztők egyre inkább nagyívben elkerülik Magyarországot.
Fel kell azonban ismerni, hogy nem tiltással vagy korlátozással kell „kordában tartani” a fejlesztéseket, mert azok előbb-utóbb úgyis teret nyernek maguknak. A tudatos városfejlesztési politika a tér valós potenciáljára épít, a várható folyamatokat előre látja, és azokat jó irányba tereli. A fejlesztési projekteket és az átalakítást egyszerre menedzseli, mert csak így van esély a finaszírozási modell kialakítására is.
A nyugati országokban a fejlesztéspolitika nem a helyi önkormányzatokhoz van rendelve. Érthető, hiszen térségi szintű komplex intézményi és infrastruktúra-fejlesztésre van szükség, amit a kis elszigetelt önkormányzatok nem tudnak egyedül finanszírozni, bár megpróbálják. Minden településen nincs szükség egyszerre ipari park, fürdő és tudásközpont fejlesztésére, ezek meghatározására is a regionális vagy térségi szint alkalmas.
A regionális szintről nagyobb a rálátás egy térség problémáira, itt koncentrálódhat elegendő forrás a reális fejlesztési stratégia kialakításának profi szakmai támogatására, a menedzsment szervezet létrehozására, és projektek megvalósítására.
Bátor és kreatív, mégis reális fejlesztési stratégiákra lenne tehát szükség, amely kialakításába be kellene vonni a tér szereplőit, így a fejlesztőket is. Velük, egy ilyen rendszerben partnerként kellene és lehetne együttműködni. A komplex megoldások kiérlelése persze összetett folyamat, más készségeket kell hozzá elsajátítani, és a szereplőknek maximálisan együtt kell működni, felelősséget vállalva egymás sikeréért (tudom, ne is mondja!). Egy ilyen fejlesztési környezet létrehozása persze, nem csak a szemléletünk, eszközrendszerünk, hanem az egész jogszabályi rendszerünk felülvizsgálatát igényli. Tudom, utópisztikus, de egyszer csak eljön az, az idő, hogy rádöbbenjünk, hogy ezt így nem lehet folytatni. Rá fogunk kényszerülni, hogy egyszer elhagyjuk a rutinszerű megoldásokat, és új utakat keressünk minden szinten: országos, régiós, települési, (érdek)közösségi és egyéni szinten.
kedves Halhatatlan Polgármester
Azzal, hogy idáig ezt az írást elolvasta, már óriási lépést tett meg ezen az úton. Nyitottsága és állhatatossága az, ami előbb utóbb meghozza az eredményét. Gratulálok hozzá, és köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével. Segítsen kérdéseivel, hogy mi az a téma, amiről szívesen olvasna, különösen, hogy közelegnek az önkormányzati választások, és ideje arra megkezdeni a felkészülést. Írjon nekem erre az email címre: hptt@hptt.hu, és/vagy ossza meg véleményét a többiekkel ezen az oldalon, itt lejjebb!
Ma Magyarország széttelepülésének vagyunk szomorú tanúi. Tájban akarunk lakni, a tájat családi ház léptékben privatizáljuk. Körben kerítéssel is kifejezzük, hogy mi a miénk, a szomszéd pedig dögöljön meg.
Nem felejtem el az ötvenes éveket. Ekkor alakult a BIB (Balatoni Intéző Bizottság) Ennek alapító tagja Tóth Kálmán bácsi ajánlására lehettem. Ekkor még Corbu hívek közé tartoztam, s kifogásoltam a sok magán parcellát, melyeket akkor kezdtek beépíteni. A “táj mindenkié” elveimbe nem fértek ezek bele. Kálmán bácsi erre adott válasza érdekes volt. Azt mondta, hogy Feri, aki itt magántulajdonhoz jut, nem lesz soha kommunista. Ez is egy településrendezési elv!
A magán építkezés, bérlakás helyett innentől kezdve fertőzte meg az országot. Mint ismert, ma 90 % magántulajdonú házikó penetrálja település képeinket.
azóta kapitalizmus van, profittal és érdekviszonyokkal. ezt jó lenne tudomásul venni, s törekedni ennek a pici rendszernek megzabolázására, a társadalom érdekében.
CF
Kedves Zsuzsa,
elismerésem munkádnak, szemléletformálásodnak, és a fenti elemzésednek.
Páty, Sávoly, Pécs ill. összességében a Grupo Milton azonban erősen kilóg ebből a felvázolt, jó értelemben vett befektető/fejlesztő kategóriából - őszintén sajnálom, hogy a jóhiszeműen elvállalt és valószínűleg lelkiismeretesen elvégzett megbízás a későbbiekben esetleg benneteket is összemoshat velük.
Az elmúlt hetekben rengeteget olvastam utánuk, a “beruházásaikkal” kapcsolatban megjelent valamennyi cikk/blogbejegyzés hozzászólásainak ezreit, az azokba belinkelt háttérinformációk tömkelegét. Pátyról és a Balatonringről a hvg.hu-n is elérhető többoldalas Sebők János cikkeket tudom ajánlani, mint korrekt összefoglalókat.
A sávolyi “alibi-földmunkát” és az ottani ingatlanvagyonuk értékét többszöröző csatornázást kivéve nem építettek ezek még semmit - azt is csak azért, hogy felszorozva összehazudják belőle az MFB-hitelhez szükséges önerőt. Tőkét ígértek, külföldi befektetőt, de még egy normális kereskedelmi bank sem áll szóba velük. (Normálatlan sem.) Nincs tőke, nincs fedezet!
Az eltelt évek alatt hektárok ezreit vásárolták fel olcsón (itt a “tőke”…) és nemtelen eszközöket is bevetve, átminősítésekkel ill. gigaprojekt-mézesmadzagokkal százszorosra emeltették a megvásárolt földek értékét. Ennyi a produkció.
Pécsről idézném a korábbi polgármester 2008-as nyilatkozatát:
“számtalan szkeptikus vélemény hangzott el a kiírt pályázattal kapcsolatban, több megközelítés odáig ment, hogy a város ingatlanvagyonának elkótyavetyéléséről van szó. Ezzel szemben, tette hozzá, a nyertes pályázatban foglalt fejlesztések új perspektívákat nyitnak a város előtt, a több tízmilliárdos beruházások a pécsieket szolgálják majd.”
Mivel fejlesztés azóta sem történt, és 1 Ft beruházásra sem került sor, CSAK AZ ELKÓTYAVETYÉLÉS MARADT…
És a heti híradóban szereplő életveszélyes Magasház, aminek (legalább a külső) felújítását is megígérték 2010-re. Semmi sem történt, a “spanyol” tulajdonost 2 éve nem látják…
A Grupo Milton egy nagy lufi. És a lavina, ami elindult, megállíthatatlanul elsöpri őket jól.
Válj le róluk, határolódj el tőlük - amíg nem ragad téged is magával, vétlenül.
Csak vannak még “igazi” befektetők… Ilyeneket kívánok neked is és a polgármestereknek is.
Kedves Vfair!
Megértem az aggodalmadat. Az igazság mégiscsak ezer arcú, sokféle olvasata van. A döntéshozóknak az lenne a dolga, hogy megfelelően felkészült és tisztaszándékú döntéseket hozzanak, és lehet, hogy nincsenek ebben toppon, valóban. Magam nem a harc eszközét választom mégse, mert ahogy kedvenc tudósom, Einstein mondta, idézet szabadon: a problémákat csak magasabb szinten lehet megoldani, mint ahol keletkeztek, tehát nem megyek bele az utcai harcokba, mert ott nem kezelhetőek. Meggyőződésem, hogy rendszer, és gondolkodásbéli hiba van, azon kell változtatni, mert minden mindennel összefügg. És az sokkal nehezebb. Vezetők és vezetettek viszonya, a közszféra tudatossága vagy tudattalansága és a magánszféra válasza és lehetőségei, egy a közszféra által felkínált térben, mind-mind egy nagy rendszerként működik, aminek része a mi döntéseink is. A közszféra pedig akkor fog jól működni, ha abban a jószándékú és nagyban gondolkodó, tenni akaró és tudó elhivatott emberek fognak széles tömegben részt venni, akik képesek együttműködni, partnerként kezelni embertársaikat, bár honnan jöjjenek. Minden résztvevőnek rá kell jönnie, hogy csak akkor találhatunk megoldást a nem működés problémáira, ha a másik, jelen esetben a magánszféra szemszögéből is megvizsgáljuk a történetet, mert míg nem értjük meg addig nem tudunk jó válaszokat adni. Igaz ez a Balatonringre is. Minél több tíltó jogszabály születik a Balaton fejlesztésére vonatkozóan (pl. Balatontörvény), annál lehetetlenebb értelmes fejlesztéseket megvalósítani. A kockázatok csökkentésére törekvő fejlesztők kénytelenek olyan kapcsolatok bevetésére, amely nemtelen megegyezésekhez vezethetnek. Mi pedig csak a nemtelen megegyezések ellen küzdünk, mert az sokkal egyszerűbb, mint jól beavatkozni a térbe, és nagy városfejlesztési, együttműködési, pénzügyi struktúrákat létrehozni, és az egész fejlesztésért komplexen felelősséget vállalni. Ennél a körnél hol vannak az újságírók? Ma hősként tiszteljük a leleplező írásokat közlő bátor tollnokokat. Persze, megvan az ő szerepük is a rendszerbe, de lássuk be, milyen könnyen lehet ezzel a népszerűséggel élni, és visszaélni is. Azt vizsgálják-e, hogy valóban, nem lenne-e mégiscsak szüksége az országnak, és annak a térségnek erre a pályára, és ki fizeti ki az ott élő emberek munkanélküli segélyét. Más, nálunk gazdagabb, és demokratikusabb országban az állam együtt finanszírozza a fejlesztési projekteket a régióval és a magánszférával. A pálya, jelen esetben csak a húzóprojekt. Aktívan részt vesz ezekben a fejlesztési ügyekben, mert a tágabb tér megélénkülését hozza magával. A mi cégünk (Portaterv), ezen belül is Varga-Ötvös Béla által készített gazdasági-társadalmi elemzés egyértelműen kimutatta ennek a projektnek a kedvező hatásait a térre, ahol most haldokolnak a települések. A környező településeken a MotoGP idejére minden szállodai kapacitás le lett foglalva. Látam a sávolyi faunapon az ott élők örömét, hogy végre lesz értelmes munkájuk, jöttek a kisbefektetők, építkeznek, rendezik a környéket, invesztálnak, és ők is munkát adnak. Ezért támogattam a http://www.balatonringangyalai.hu oldalát is. Meg kell valósítani a pályát, és értelmes támogató programokat kell hozzá kapcsolni, amivel a kockázatok csökkenthetőek, a bevételek növelhetőek. Ebben kellene topon lenni minden szereplőnek. Minden egy lehetőség, és rajtunk múlik, hogy szánalmas kudarccá, vagy sikertöténetté alakítjuk. Vállalom annak is kockázatát, hogy lenyúlások vannak, és nem valósul meg semmi, és nem lesz igazam. Nekem belefér a kockázatba. Az igazság mindig ezer arcú, vitatkozhatunk rajta évekig. A SZÁNDÉK, egyedül az számít, az hogy mit akarunk, hogy hogyan avatkozunk be a térbe, közös életünkbe. Jószándékúan, tiszta szívvel, felemelően, megértve, egymást támogatva, vagy másképp. Keressük ebbe az irányba a kiutat. Sok szeretettel: Zsuzsa
zsuzsi! örülök, gy a Manhattant egykor és ma felvillantottad. egykori egyetemi előadásaimban, és később laikusok elött úgy adtam elő e klasszikus példát: partra szállnak a hollandok, egy indián ösvényt találnak és elnevezik Broadwaynak. a félszigetet megvásárlják néhány csillogó üveggyöngyéert, és várost alapítanak, ez ma a sakktábla rendszerű uthálózat, melyben azonban ott van a nyom: a Broadway ösvény. ez a fejlődés és városalapítás az emberiség története óta. ma a huszadik században és nálunk is azonban a helyzet más. egykor város és város között óriási szabad terület van, ez kell a megélhetéshez. ma városok egymásba lógnak, s nincs szabad tér, mert a mezőgazdaság értéke tisztázatlan. él a corbusier-i tantétel: felfele és a tornyok között zöld korlátlan mennyiségben, avagy kertváros. az egyik drága, a másik elérhető árú. ha kormányt választasz megfelelő szociális érzékenységgel, a Corbu elvvel, ha sok a pénzed a kertvárost választod, s ha piacon akarsz profitot szerezni, akkor azt, amit visznek. de egy régió sem nélkülözheti a település politikát, melyet mint település fejlesztő mindössze befolyásolhatsz, de a felelősséget a demokratikus államrend vállalhatja. CF
Kedves Zsuzsa,
szeretnék küldeni egy emailt Önnek
üdv Koós Miklós építész
Neked belefér a kockázatba?
Mi?
Te mit kockáztatsz?
Sejtem, ezt nem fogod publikálni, de teljesen elbeszélünk egymás mellett. Én nem a fejlesztések ellen szóltam.
A gengszterek ellen, akiknek dolgoztál (dolgozol?)
Sajnálom.
Nekem nem fér bele a “kockázatba” a parasztvakítás, hazudozás, álmilliárdos, álgolffalu, álmotogp-projekt - csak azért, hogy milliárdokat szakítsanak az ingatlanbizniszen.
Ha neked belefér: félreismertelek. Kár érted…
Hm. az 1. hozzászólásomnál még moderált volt a megjelenés - örülök, hogy feloldottad.
A céljaiddal egyet tudok érteni, de azokkal az eszközökkel, amiket ez az álspanyol társulat alkalmaz - nagyon nem!
És a “spanyol modelljükkel” sem, amiről egy tárgyilagos, alapos mai cikk a hvg-ből:
http://hvg.hu/velemeny/20100401_ingatlan_spanyol_modell
Ezek után végképp nem értem, ha nem érted, mi a baj a “spanyolokkal”, akik útját beetetések, zsarolás, korrupció és életveszélyes fenyegetések kísérik.
Ezért óvlak attól, hogy bárminemű közösséget vállalj velük.
Tisztelt Szerző,
Ön választékosan és külső szemlélő számára szakszerűen fogalmazta meg a mondanivalóját. A szakmai köntösbe bújtatott véleményétől én még nem gondolom, hogy Önnek igaza lenne.
Ahogy olvastam egy sajtóhírben, a motoGp pálya építését érdekes módon Szlovákiában magánpénzből sikerült támogatás nélkül harmadáron megépíteni, mint ami nálunk állami pénzből és támogatással tervezett.
Véleményem szerint a közösségi tervezés azt jelenti, hogy minden folyamat egyszerűen lefektetett, bárki számára átlátható és teljesen transzparens folyamatokból áll. Mutasson nekem egy ilyet az elmúlt húsz évből Magyarországon.
A jobban kézben tartható építészeti minőségről ez jut eszembe:
A beruházók által kialakított utcaképek építészeti erejét és városképformáló remek képességeit érdemes megnéznie szerintem a belvárosban, a Király utca vonzáskörzetében. Kortörténeti momentum lett az utókor számára a jelenkori építészszakmáról.
Magyarország külső megítélésének romlását nem az okozza, mint amit Ön leírt, hanem az, hogy teret adunk olyan “beruházó” személyeknek, akik máshol nem kapnák meg ugyanezt a figyelmet.
Tisztelt Xavier Solana!
Szeretném felhívni a figyelmét a következő a tényre, amit - a cseppet sem tudományos hozzászólásában - figyelmen kívül hagyott. Szlovákiában NINCS MotoGP pálya, ezért azt harmadáron meg sem tudták építeni. Van viszont Szlovákiában egy hobbi szintű versenypálya, amelyhez több hasonló is található Magyarországon, pl. Euroring, Pannoniaring. Ezek a pályák éppúgy nem alkalmasak egy több százezer főt befogadó MotoGP futam megrendezésére, mint a Slovakiaring. Épp ezért a Nemzetközi Motorsport Szövetség nem is hitelesítette egyiket sem MotoGp-re. Hogy az említett sajtóorgánum miért próbált hamis látszatot kelteni, azt tőlük kellene megkérdezni. Nekem lenne egy tippem.
Ha tényleg érdekli a téma és reális összehasonlítási alapot keres, akkor kérem nézzen utána, hogy hol és mennyiből épült MotoGP pálya a világban. A példa kédvéért: Szingapúrban egy 3,7 km hosszú MotoGP pályát építenek 235 USD-ért, amely 2011-re készül el.
Remélem segítettem a tisztánlátásban!
“Minden térségnek van egy fejlesztési potenciálja, amely előbb-utóbb teret nyer magának, csak nem mindegy, hogyan: itt-ott foltokban, vagy koncepcióra építve engedik be a fejlesztőket. Így indul a HVG-ben megjelenő cikk.
Általában a helyi lakosság ellenállásába ütköznek ma azok a nagyobb városfejlesztési akciók, pl. pátyi golfprojekt, amelyek természetes velejárója a globális városi terek átalakulásának, fejlődésének. A 90-es évek elején, a privatizáció és a gazdaság átalakulása felgyorsította az addig lassú urbanizációs és szuburbanizációs folyamatokat, amely felkészületlenül érte az új önkormányzatokat.” Eddig az idézet, most néhány kérdés:
Mit keres egy VÁROSFEJLESZTÉSI AKCIÓ egy faluban? Nem lehet egy egész országot, pláne egy ilyen kicsit, totális várossá fejleszteni. Mi lesz a termőföldel? Biztos, hogy az ország élelmezését rá lehet bízni a külföldről importált éelemiszernek csúfolt szemétre? Hol a garancia, hogy az idegeneknek eladott termőföld, amit átminősítenek, és több tízszereséért tovább adnak nem ingatlan panama? Tele van az ország félbehagyott építkezéssel. Kiket telepítenek ide? A magyarok létszáma folyamatosan fogy. Kinek kell kulturálisan idomulni? A betelepültnek, vagy a magyaroknak? Csak néhány kérdés, amire eddig csak hazugság a válasz.
hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh
Kedves Marti Zsuzsa !
A bejegyzésekből látom elég nagy csend lett Maga körül. Ez talán nem is baj.Kell az hogy néha megálljon az ember a nagy rohanásban , körül nézzen és mindig van valami ami mellet simán elmegyünk,kvázi nem árt levonni a konzekvenciákat.
Örömmel látom hogy nagy zenerajongó, s a mostani élmény mellett biztos emlékszik Zubin Métara, s a tavalyi Daniel Barenboy(?)-ra.Én is halálra élvezem, és én is Rém irigylem az Osztrák polgárságot ezért a közvetlen élményért, és még jobban irigylem azért a folyamatos , szerves fejlődésért amit csendben
teljes ésszerüség, tartalom és sajátos fomavilágban a saját, v, világkulturábol profitálnak.
Nos ebbe a munkába szeretnék bekapcsolódni az én szerény lehetőségeimmel.Én egy kertész vagyok, aki 25-30 éve tervez, épít különböző funkcióju zöldfelületeket,parkokat, kerteket.
A http://www.rada.hu oldalaimon legyen szíves lássa meg tevékenységemet, s kapcsolódó feladatainál, mi gyors és minőségi teljesítést kínálunk.
Üdvözlettel: Rada Gyula kertmérnök
[…] cikk eredetileg Marthy Zsuzsa Halhatatlan Polgármesterek Titkos Társasága blogjában jelent […]
olvassa el az egesz blog, nagyon jo